Episztola

YouTube

Videa

Rumble

Episztola, tulajdonképpen költői levél, nem keverendő össze a Mikes Kelemen által prózai formában írt fiktív levelekkel. Gyakorta tanító jellegű, vagy elmélkedő műfaj. A görög episztolé szóból ered, jelentése küldemény. Az irodalomban költői levelet értünk alatta. A valódi levelekhez hasonlóan van címzettje, akit a szerző meg is nevez, gyakran már a vers címében találkozunk vele. Változatos tartalom, forma, hangnem jellemzi. A tartalom annyiban meghatározott azért, hogy a költő a levél címzettjének ne valami olyasmiről írjon, ami csak kettejüket érinti, mert azt jobb helyeken magánlevélnek, magánügynek tekintik, hanem olyan témát válasszon, ami szélesebb rétegek érdeklődését váltja ki. A műfaj alapjai a római időkben gyökereznek, Horatiust érdemes megemlíteni, illetve a római aranykor költőjét Ovidiust, aki a száműzetése idején írta a pontuszi leveleket. Különösen népszerű forma a humanizmus és a felvilágosodás idején. Jelentős magyar szerzők is használták a költői levelet, mint üzenetközvetítő és eszmeterjesztő műfajt. Kazinczy Ferenc életművének jelentős részét teszik ki a verses és prózai levelek, de Berzsenyi és Petőfi is kihasználta a benne rejlő lehetőségeket. Petőfi és Arany János legendás barátsága is egy levélváltással indult. De még a XX. század tízes éveiben is írt Ady egy levélfélét Móricz Zsigmondhoz. Radnóti a szerelem megtartó erejéről ír ilyen formában 1944-ben.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el