Francois Villon
Jeanne d'Arc, az orleansi szűz, avagy Szent Johanna máglyahalálának évében, 1431-ben született. Jeanne d'Arcot az angolok égették meg máglyán, némi francia segítséggel fűszerezve 1431. május 30-án, így gondolván kezelni bizonyos problémáikat, amik felmerültek a száz éves háború során. Villon nevelőapja hatására erősen nem kedvelte az angolokat, ennek időnként hangot is adott verseiben. Villont említik még Francois de Montcorbier, vagy Francois de Loges néven is.
Életéről meglehetősen keveset lehet tudni, azt is leginkább bírósági jegyzőkönyvekből, illetve helyenként önéletrajzi ihletésű. verseiből. Bár az utóbbiakkal óvatosan kell bánni, hiszen nem pontosan tudni, hogy ezekben mennyi a valóság, és mennyi a hozzá költött fikció. Ami nagyjából bizonyosnak tűnik, hogy szülei szegény földműves emberek voltak, apja egy de Loges nevű majorságban élt a családdal, innen eredhet, hogy Villont időnként De Logesként is említik itt-ott. Apja korai halála miatt édesanyja nevelte. Iskolai előmenetelét azonban egy jómódú párizsi kanonoknak, Guillome de Villon köszönheti, már az ő fogadott fiaként végezte el a Sorbonne-t. Tőle nem csak a nevét kapta - a villon ófrancia nyelven gazembert, gazfickót jelent -, de neki köszönhetően pallérozódott olyan szellemi környezetben, ami műveltsége alapjait képezte.
A középkor és a reneszánsz határán élt és alkotott. Istenhite a középkorhoz, szabadszájúsága, életvidámsága, szabadelvűsége inkább a reneszánszhoz köti. Nem egyszerű eldönteni vele kapcsolatosan, hogy a kiváló verseket író költő alapvetően egy velejéig romlott gazember, vagy éppen a nehéz sorsával, ösztöneivel - divatos kifejezéssel a démonaival - küzdő, küszködő, vívódó lélek. Ez azonban nem nagyon befolyásolja azt az egyszerű tényt, hogy a reneszánsz korszak világszerte ismert és elismert alakja még napjainkban is. A költői énje mellett lakozott benne bűnözői énje: néha ellopott ezt-azt, kirabolt valakit, egy utcai csetepaté során pedig halálosan megsebesített egy papot, Philip Sermoise-t, aki szerelmi riválisának számított. Menekülnie kellett Párizsból, de addigi kifogástalan magaviselete, a klérusban betöltött szerepe, és az a tény, hogy Sermoise a halálos ágyán megbocsátott neki, azt eredményezte, hogy feloldozták bűne alól, visszatérhetett Párizsba. De még ennek az évnek a Karácsonyán részt vett a Navarrai Kollégium kirablásában, azaz azzal nem nagyon lehet meggyanúsítani, hogy a történtekből levont volna bármilyen következtetést, vagy esetleg tanult volna belőle bármit is. Ebből szinte egyenesen következik, hogy életének egy jelentős részét börtönben töltötte, időnként halálra is ítélték, de így vagy úgy valahogy mindig megúszta. 1461 nyara a kemény Meung-sur-Loire-i börtönben találja, ahonnan csak az odalátogató XI. Lajos király kegyelmének köszönhetően szabadul. Visszatér Párizsba, ahol a helyi alvilágban keresi és találja meg a helyét. 1462 novemberében először egy kisebb lopás vétsége miatt vetik tömlöcbe, de innen hamar szabadul, mert ígéretet tesz a kár megtérítésére. Nem sokáig élvezhette a szabadságot, hiszen a hónap végén egy utcai purparlé során megsebesíti Ferrebouc mestert, aki amúgy pápai prelátus. Ismét börtön, a kor szokásainak megfelelően némi kínvallatást is vélhetően el kellett viselnie. Mivel a hatóságok erősen szabadulni akartak a többszörösen visszaeső bűnözőtől, akasztófára ítélték. A börtönben várta, milyen ítélet születik fellebbezését követően. A szerencse azonban ismét mellé állt, az 1463. január 5-én kelt végzésben megváltoztatják az ítéletet, és Villont 10 évre száműzik Párizsból. Gondolták, hogy vidéken majd biztosan jól megjavul. Innentől kezdve gyakorlatilag teljesen eltűnik a szemünk elől, nem lehet tudni, mi történt vele. Sem jegyzőkönyvek nem maradtak fenn, amelyek említenék a nevét, sem versek nem keletkeztek, amik esetleg hozzá lennének köthetőek. Annyi tűnik biztosnak, hogy Párizsba már nem tért vissza többé. Azaz Villon eltűnt, mint a tavalyi hó.