Móricz Zsigmond: Tragédia

Móricz a Tragédia című novelláját 1909-ben írta, a Hét krajcár kötetben látott napvilágot. A szerző korábban néprajzi gyüjtőúton járt, jól kimutatható ekkori írásaiban a Szatmár megyei gyűjtés hatása.Móricz paraszti témájú novellákkal kezdte pályafutásàt. Ekkoriban tartotta magát az elképzelés azok körében, akik kevéssé ismerték ezt a világot, hogy a parasztok népviseletben járnak éjjel-nappal, vidám, mókás kedvű népek, akik folyton dalolnak. Ez volt a kor romantikus képe a paraszti társadalomról, bár már ekkor is gazdagon állt rendelkezésre hiteles ábrázolàs erről a világról. Móricz színrelépésével kezdett elfogadottá válni, hogy a parasztság szegénységben él, nyomorog, nehezen éli a mindennapokat, de a bevett, megszokott kép csak lassan változott. A kor az idillinek tekinthető parasztképet kedvelte, igazából erre mutatkozott igény. Korábban a költészetben is ezt az ábrázolás módot használták, például Arany - Toldi, Petőfi - Kukoricza Jancsi. A Tragédiában realista módon ábrázolta a paraszti világot, mindennapi nyomorúságos életüket. Nagy előszeretettel írja meg saját tapasztalatait, élményeit, ezért novelláinak hősei, alakjai erősen kötődnek az adott korhoz, és az adott tájhoz. A Tragédia témája a szegények rossz sorsa, az éhezés. A főhőst a rendszeres éhezés miatt szinte csak az evés érdekli. Egyszer éppen jól lakhatna, de meghal, gyakorlatilag halálra zabálja magát. A novella cselekménye az alföldi pusztán játszódik, aratás idején. Kiss János - már a neve is jelentéktelenségére utal, azt szimbolizálja - tulajdonképpen egy eldurvult, kérges lelkű barbár - az ilyen figurákat hívja a kevésbé cizellált nyelvű réteg manapsàg sudribunkónak - egy nincstelen napszámos. Külső megjelenése is egy szinte az állati lét határán mozgó, éppen csak emberi lényre utal. Társai is hasonszőrűek, napszámosok, idénymunkások, kissé zárt világukban szinte egy hangyaboly mintáját követve mozognak, az ebből történő kitörés szinte lehetetlennek tűnik számukra. A főhős fia is ijesztően hasonlít az apjára, neki se mutatkozik túl sok lehetőség a váltásra, előtte is ugyanaz a jelentéktelen élet rajzolódik ki, mint apja előtt. Kiss János azonban egy sajátos lázadásba kezd. Azt tervezi a maga kissé egyszerű módján, hogy kizabálja a vagyonából a vén Sarudyt, miután az őt is meghívta lánya lakodalmàba. Ebben mindössze csak az akadályozza meg, hogy satnya, hitvány ételekhez szokott gyomra nem bírja a szokatlan terhelést. Már az elsőként felszolgált ételtől eltelik, de nem áll, nem állhat meg. Mivel ő eltökélte magàt, kerül, amibe kerül, addig zabál, ameddig ki nem eszi magát az élők sorából. A kitűzött cél eleve együgyű, megvalósíthatatlan. Sajátos módon egy dologra fixálja az érdeklődését, enni annyi, hogy jóllakni, más igazán nem foglalkoztatja széles e világon. Az emberi életet körbeölelő egyéb dolgok egyáltalán nem érdeklik, ellenben az evés az igen. Móricz igyekszik valósághűen, realisztikusan bemutatni a szereplőket, a cselekményt, az adott kort és tájat. Kiss János tömegeket szimbolizál, akik éheznek, az evésre koncentrálva élik az életüket. A mű tulajdonképpen a kor társadalmát kritizálja, mert széles népréteget, a szegénységben, nyomorban élőket szinte állati sorba taszítja, hogy azok képtelenek legyenek a saját problémáikat felismerni, kezelni, vagy egyáltalán kezdeni vele bármit is. A főhős a különbséget a szegénység és a gazdagsàg között az evésben találja meg.