Ráth-Végh István
Ha engem Vörösmartival akartak volna olvasásra szoktatni, azt hiszem nem olvasnék semmit…. Rát-Vég István rövid sommás véleménye arról, miszerint a nép nemigen olvas… 1870-ben született Pesten, Rát Istvánként anyakönyvezték. Édesanyja révén a Vég család leszármazottja. A férfi ágon kihalt család nemesi jogát Ferencz József adományozta neki 1909-ben, innentől használja a Rát-Vég vezetéknevet. Tanulmányai során Budapesten szerzett doktori címet. Jogi pályáján dolgozott táblabíróként, majd ügyvédként. Tagja volt a magyar tudományos színháznak, az Urániának, itt rendszeresen ismeretterjesztő előadásokat tartott. De részt vesz a Jogtudományi Közlöny kiadásában is. Regényeket is írt, de a szélesebb nagyközönség kultúrtörténeti-íróként ismeri szatirikus, humoros hangvételű kötetei nyomán, ahol többnyire az emberi butaságot tárja az olvasó szeme elé. Bár egész életében érdeklődik a művelődéstörténet furcsaságai és érdekességei iránt, jogi pályáját követően hatvan évesen tulajdonképpen új életet kezd, az írásnak szenteli az idejét. Aki olvasott Rát-Véget, az tudhatja, hogy a sokszoros kultúrtörténeti csavarokon keresztül bemutatott történetei a megírás óta, mintha egy percet se öregedtek volna, a nyelv, amit használ, szintén friss tudott maradni. Igazából a történelem kuriózumai, furcsaságai foglalkoztatják, a művelődés és az emberi ostobaság érdekli, ezeket számos forrásból gyűjti, dolgozza fel és mutatja be olvasói számára. Bár élete vége felé fél szemére megvakul, mindvégig dolgozik, írja a kultúrtörténeti furcsaságokat rejtő köteteit. Nem sokkal nyolcvankilencedik születésnapját követően hunyt el egy agyvérzést követően 1959 decemberében Budapesten.